A legerősebb emberekhez fordulnak a legtöbben
Ők azok, akik meghallgatnak, akik megoldanak dolgokat, akik akkor is ott vannak, amikor más már eltűnne. Akik tartják a családot, a kapcsolatot, a munkahelyet.
Kívülről erősnek tűnnek.
Éppen ezért nagyon kevesen veszik észre, mennyire magányosak valójában.
Az "erős ember" szerepe furcsa csapda.
Az emberek megszokják, hogy ő bírni fogja. Hogy vele "nincs gond". Hogy majd megoldja. Hogy neki nincs szüksége megtartásra. Pedig sokszor éppen azok vágynak leginkább biztonságra, akik a legtöbb terhet cipelik. Csak közben annyira hozzászoktak ahhoz, hogy mindig nekik kell stabilnak lenniük, hogy már segítséget kérni se tudnak igazán.
Nem akarnak teher lenni. Nem akarnak gyengének látszani. Sokszor maguk sem tudják pontosan, hogy mire lenne szükségük.
Csak elfáradtak.
Nem fizikailag, hanem érzelmileg.
Az állandó erősség mögött gyakran ott van egy mély, régi minta: "Nem eshetek szét!" "Nekem bírnom kell!" "Nem mutathatom, hogy fáj!"
Sokan már gyerekként megtanulták ezt.
Megtanulták, hogy alkalmazkodni kell. Hogy mások érzése fontosabb. Hogy stabilnak kell lenni akkor is, amikor belül teljes káosz van.
Idővel ez identitássá válik.
Az emberből a "legerősebb" lesz. Csakhogy ennek ára van. Mert amikor valaki túl sokáig csak tart másokat, helyzeteket, egy idő után már nem tudja, hogy milyen érzés, amikor őt tartják meg.
Talán ez az egyik legcsendesebb magány...
Amikor körülötted emberek vannak... mégis úgy érzed, senki sem lát igazán. Az erős embereknek sem az a legnagyobb szükségük, hogy még több felelősséget kapjanak. Hanem hogy végre biztonságban letehessék azt, amit túl régóta cipelnek egyedül.
Az igazi erő nem az, hogy mindig mindent kibírunk... ...hanem az, amikor egyszer végre megengedjük magunknak, hogy ne csak másokat tartsunk meg- hanem mi is megtartva legyünk!
Nem vagy egyedül!
Dora Bedocs
Életvezetési és párkapcsolati coach