Az érzelmi éhezés csendje

Van olyan magány, ami egy kapcsolatban történik

Nincsenek nagy veszekedések...már. Nincs dráma...már. Nincs feltétlen megcsalás vagy hangos konfliktus.

Kívülről talán még minden okénak tűnik. Mégis ott van az a nehezen megfogalmazható üresség. Amikor már nem érzed igazán, hogy látnak, hogy figyelnek rád, hogy érzelmileg kapcsolódnak hozzád.

Az ember ilyenkor sokszor saját magát kezdi el hibáztatni. Lehet "Túl érzékeny vagyok?", "Tál sokat akarok?", "Lehet, hogy csak túlreagálom?"

Pedig csak egy sétát szeretnél. Folyóparton sétálni kéz a kézben. Egy sütit megenni a társaddal. Párna csatázni.

Az érzelmi szükségletek NEM gyengeségek!

Az emberi idegrendszer kapcsolódásra van kialakítva. Arra, hogy biztonságban érezze magát egy másik ember jelenlétében. Hogy meghallják. Hogy észrevegyék. Hogy érzelmileg is jelen legyenek mellette.

Amikor ez hosszú időn keresztül hiányzik, az lassan belülről kezd el hatni az emberre.

Lassan

Csendesen

Az érzelmi éhezés egyik legnehezebb része az, hogy sokáig láthatatlan marad, mert az ember megtanul működni vele.

Mosolyog Intézi a dolgait Folytatja a hétköznapokat

Közben pedig egyre mélyebben vágyik valamire, amit talán már maga sem tud pontosan megfogalmazni.

Egy ölelésre, amiben valóban jelen van a másik. Egy beszélgetésre, ahol tényleg figyelnek rá és meghallgatják. Egy pillanatra, amikor nem csak funkcionál egy kapcsolatban- hanem kapcsolódik is.

Talán ezért olyan veszélyes az érzelmi hiány, mert nem mindig hangosan fáj. Néha csak lassan eltávolít önmagadtól és a társadtól.

Az ember egy idő után már kevesebbet kér, kevesebbre vágyik, kevesebbet mond. Túl sokszor tapasztalta meg azt, hogy milyen érzés nem megkapni a szükségleteit.

Attól, hogy valaki hozzászokott az érzelmi hiányhoz, még nem jelenti azt, hogy ne lenne szüksége kapcsolódásra.

Minden ember vágyik arra, hogy valóban jelen legyenek mellette. Nem csak fizikailag.

Hanem lélekben is.

Nem vagy egyedül!